Hétnapos száguldás után vasárnap egy kis levegőhöz jutott a Dakar rali mezőnye. Technikai szempontból különösen nagy szükség volt erre, mert nemcsak a versenyzők, a járművek is „elfáradtak”, és muszáj volt őket egy kicsit helyrepofozni. A gyulai Vörös Ferencet soraiban tudó Opel Dakar Team kamionja igencsak megszenvedte a Copiapo és Copiapo között.
{vsig}galeria/dakar-verseny{/vsig}
Az eredmény miatt persze nem kell szégyenkeznie a Darázsi-Vörös-Hoffmann triónak. Már csak azért sem, mert járművük körülbelül fele olyan erős, mint a vezető kamionok, ráadásul súllyal is alaposan meg van rakva, hiszen a Szalay-Bunkóczi páros szervizelését látják el.
A mezőny most jutott túl a verseny felén, a chilei és perui szakaszokon többnyire hosszabb gyorsaságik lesznek. A magyarok bizakodva tekintenek előre.