2025. február 18., kedd
FONTOS

Magyar Kultúra Napja a Karácsonyiban

Csütörtök délután emlékeztek arra a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolában, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le „Hymnus a magyar nép zivataros századaiból” című művének a kéziratát. Az alma materben 80 diák vett részt az ez alkalomból rendezett versenyen.

{vsig}galeria/karacsonyi-kultura{/vsig}

A vers- és prózamondó, valamint a népdaléneklő versenyre a dalok mellett elsősorban magyar szerzők műveit várták. A másodikos Jámbor Sándor egy verset osztott meg a Gyula Tv nézőivel, Szalai Borbálától a Kakas meg a róka címűt.

A szintén másodikos Árvai Natáliától először azt kérdeztük, tudja-e, mit ünnepel az ország január 22-én. Natália ezután arra is vállalkozott, hogy röviden összefoglalja kedvenc meséjének, “A legérdekesebb szó” címűnek a tartalmát.

Az iskolában azt mondják, az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Körültekintően kell használni az internetet!

  Körültekintően kell használni az internetet, személyes adatokat, képeket nem szabad megosztani, hiszen az ott …