Ne korlátozódjanak az udvariassági látogatások szintjére a testvérvárosi kapcsolatok! – ezzel indította a hétfő délelőtti, városházi sajtótájékoztatót Gyula polgármestere. A kijelentés alapjául szolgál, hogy csütörtökön a képviselő-testület egy 120 milliós, zöldfelület fejlesztési projektről dönthet, ezt Araddal Araddal közösen valósítanák meg.
{vsig}galeria/kerekparut{/vsig}
Ugyanezzel a partnerrel újabb megnyert pályázatot is magáénak tudhat az önkormányzat. Görgényi Ernő elmondta, mindkét város kiemelt célként kezeli a kerékpárút-hálózatának fejlesztését, és komoly lehetőséget lát a kerékpáros közlekedésben, mind a helyi lakosság, mind a városba látogató vendégek szempontjából.
Ez a sikeres pályázat tehát a korábbira alapozva a kerékpárutak tervezését finanszírozza. Ezt jó pénzügyi kondíciókkal lehet elérni, hiszen a költségek 95 százalékát nem a két város fedezi. A projektben Arad a vezető partner, 300 forintos euro árfolyamon számolva Gyula 1,1 milliós önerő mellett 21 millió 200 ezer forintot fordíthat az elképzelések megvalósítására. A tervezés hét szakaszt érint. Ide tartozik többek között a Gyula és Szanazug közötti út, valamint a Csabai úttól Gyulaváriig húzódó, meglévő utak felújítása.
A pályázati dokumentáció aláírásának várható dátuma február 28. A projekt a tervek szerint március 10-én indul, megvalósulása előreláthatólag 12 hónapot vesz igénybe. A pályázati anyagban mindkét fél elkötelezte magát amellett, hogy ebben az egy éves időszakban minden olyan lehetőséget felkutat, mellyel forrást találhat a megtervezett utak kivitelezéséhez.
További részletek a videóban.