2024. április 20., szombat
FONTOS

Selyemfestmények a kamarában

Különleges selyemfestményekből nyílt kiállítás a gyulai várszínház kamaratermében. A művész egyenesen Győrből érkezett a fürdővárosba azért, hogy megmutassa műveit. Csurák Erzsébetet Gedeon József, a teátrum igazgatója mutatta be, egyben beszélt arról, milyen hatással volt rá a tokaji művésztelep.

A selyemfestés az elmúlt évtizedekben közkedvelt tevékenységgé vált, bár ez inkább a tőlünk nyugatra eső országokra vonatkozik. Csurák Erzsébet a 90-es évek elején, a hazai hőskorban kezdett foglalkozni vele. Az ismerkedés aztán sikeresnek bizonyult, mint azt a kiállításon bemutatott képek is mutatják.

Mára már a selyemfestészet is elismertebb Magyarországon, vannak, akik hobbi szinten, és akadnak olyanok is, akik igényesebb nívón készítik a különböző termékeket: sálakat, kendőket, ruhákat és képeket. Maga a technika ugyanakkor nem könnyű.

Csurák Erzsébet tárlata február 24-ig látható Gyulán.

A kiállításról még több képet talál a Galéria rovatunkban.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …