2025. február 18., kedd
FONTOS

A hajléktalanszállót támogatták

Január 15-én, vasárnap kezdődött idén az ökumenikus imahét, melynek anyagi értelemben vett gyümölcsét adták át csütörtök délután a résztvevő négy egyház gyulai képviselői a hajléktalanszállón. Baráth János református, Jakab Béla evangélikus, Matuz József baptista lelkipásztorok mellett Kovács Péter római katolikus esperes-plébános nyújtotta át a 220 ezer forintot Szilágyi Istvánnak.

{vsig}galeria/hajlektalan{/vsig}

A szálló vezetője köszönettel vette, hogy idén is őket támogatják. Szilágyi István nem rejtette véka alá, hogy nem uralkodnak álomszerű körülmények a szállón. Igaz, a helyzeten sokat segíthet az a pályázat, melynek benyújtásáról nemrég rendkívüli ülésen döntött a gyulai képviselő-testület, és enyhülést hozhat a helyhiányra. A városban ugyanakkor tovább emelkedett az ellátandók száma, sok esetben a környező településekről kötnek ki emberek a Zrínyi téren.

Az ökumenikus imahét fő témája az átváltozás volt. Baráth János azt mondta, hálát adnak azért, hogy sokkal többen vettek részt az eseményen, mint tavaly. Ez az adományokon is meglátszott, ugyanis több pénz gyűlt össze, mint korábban.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Körültekintően kell használni az internetet!

  Körültekintően kell használni az internetet, személyes adatokat, képeket nem szabad megosztani, hiszen az ott …