2024. március 29., péntek
FONTOS

Papok Európa-bajnoksága Gyulán

Idén hazánkban rendezik a Katolikus Papok Teremlabdarúgó Európa-bajnokságát. Immáron hatodik alkalommal kerül sor a tornára, amelynek ezúttal Gyula ad otthont.

Február 6-án, hétfőn tizenegy ország papi futballválogatottja érkezik Gyulára (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Fehéroroszország, Szlovénia, Lengyelország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Magyarország).

A magyar csapat tagjai az ország különböző pontjairól származnak, a válogatott edzője pedig a Vasas egykori játékosa es edzője, Tóth Bálint lesz, míg korábban olyan kiváló labdarúgók és szakemberek készítették fel a csapatot, mint Máté János, Mucha József és Haáz Sándor.

A magyar válogatottban szerepel két püspök, dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök es Palánki Ferenc egri segédpüspök, rajtuk kívül több egyházmegyéből érkeznek játékosok. Az Eb történetében először fordul elő, hogy három püspök lép pályára, hiszen Szlovákiából, Kassáról érkezik Milan Chautur püspök a gyulai tornára.

A bajnokság szentmisével kezdődik hétfőn, 18.00 órakor. Kedden az papok két csoportban versenyeznek, a magyar válogatott a Városi Sportcsarnokban Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Fehéroroszország es Szlovénia válogatottjaival meri össze erejét. A mérkőzéseket a futsal szabályai szerint, futsal labdával játsszák majd, s a pályán öt plusz egy fő lehet egyszerre. A csoport első két helyezettje jut az elődöntőbe, ezekre a találkozókra csütörtökön kerül sor. A második csoport mezőnye: Lengyelország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia.

A közös ima és a foci mellett a résztvevők fontosnak tartják a közös találkozást, a különböző nemzetek es kultúrájuk megismerését. Gyula történelmi város, itt található a Nádi Boldogasszony kegyhelye, ahol éveken át szolgált Boldog Apor Vilmos püspök, a gyulai vár, Erkel Ferenc szülőháza, a Várfürdő, a Százéves Cukrászda és az Európában első Katolikus Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia.

Tanúságtétel az emberek felé, hogy a papok hirdetik az evangéliumot, de fontosnak tartják a sportot, az egészséget, a mozgást. Az első két bajnokságot Horvátország, a következő hármat Lengyelország nyerte. Ebben a két csapatban hajdani profi labdarúgók is vannak.

A misékre, a meccsekre minden érdeklődőt szeretettel várnak, a tornán a belépés mindkét helyszínen ingyenes – tájékoztatott Dlubala Róbert főszervező és Bánki József sajtófőnök.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …