Fesztiválmeghívást kapott a Gyulai Várszínházban tavaly nyáron bemutatott darabja – tájékoztatott Gedeon József, a teátrum igazgatója.
A Gyulai Várszínház tavalyi 48. évadának utolsó bemutatója volt a Spiró György: Az imposztor című darabja, amelynek főszerepében Kovács Lajost láthatták. Gyulán nagy sikerrel játszották nyáron, és a jelenleg Budapesten futó előadás is telt házakkal megy. A Budapesti Kamaraszínházzal készült közös produkció most meghívást kapott a VI. Kortárs Magyar Drámák fesztiváljára, amely 2012. március 10-14. között kerül megrendezésre a Debrecenben.