2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A Gyulai Húskombinát jövőjéről tárgyaltak a VM-ben

A Gyulai Húskombinát konszolidálásának ügyében tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Lázár János fideszes frakcióvezetővel és Kovács József gyulai országgyűlési képviselővel a Vidékfejlesztési Minisztériumban – közölte a minisztérium pénteken a kormányzati honlapon.

Az MTI azt írta, a Gyulai Húskombinát jövője érdekében elindult párbeszéd része annak a stratégiának, amely kész állami segítséget nyújtani a magas minőséget előállító tradicionális vállalkozásoknak.

A közlemény szerint a miniszter kiemelt figyelmet fordít a nemzeti ellátásban és a márkavédelemben fontos szerepet betöltő magyar cégekre.
A patinás húsipari vállalatot is megviselte a gazdasági válság és a lecsökkent élelmiszer-fogyasztás.
A közlemény emlékeztet, hogy Lázár János frakcióvezető már a parlamentben is szólt a Gyulai Húskombinát gondjairól, a tárca segítségét kérve megerősítése érdekében.

Az 1868-as alapítású cég Magyarország legrégebbi húsipari vállalkozása, nemzetközileg elismert, kiváló minőségű termékeket állít elő. Eredetvédett a gyulai és a csabai kolbász, a gyulai májas Magyar Termék-nagydíjas készítmény. Évi 12 ezer tonna feldolgozott élelmiszer hagyja el a kombinátot, jelentős az exportjuk, számos hazai beszállító is érdekelt működésében.

{flv}munkahelyteremtes{/flv}

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …