2024. április 19., péntek
FONTOS

Jó év után báloztak a horgászok

Immár harmadik alkalommal rendezték meg Gyulán a horgászbált. A szervezők elégedetten állapíthatták meg, az eddigi 100-110 vendég helyett idén mintegy 150-en vettek részt a rendezvényen. A nem könnyű gazdasági helyzet ellenére Schlett Árpád optimista volt a 2012-es kilátásokat illetően. Kiss Mihály több tó üzemeltetőjeként kiemelte, eredményes éven vannak túl, idén pedig fontos feladatuk lesz a tavak további rendezése, fejlesztése.

{vsig}galeria/horgaszok{/vsig}

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének vezetője, Nemes Attila elégedetten nyilatkozott az elmúlt évről. Igaz, ehhez sok munkára volt szükség. A jövőben változás állhat be a horgászok és a halászok viszonyában is, ehhez azonban a halászati törvénynek kell változnia. Nemes Attila úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a természetes vízi halászat így nem fog működni. A bál vendége volt a megyei közgyűlés gyulai alelnöke, Kónya István, aki nem véletlenül vett részt a rendezvényen, hiszen maga is szívesen ragad botot.

Jó levegő, szép környezet: a horgászok azt mondják, hogy akit maga a pecázás nem is érdekel, ezek miatt mindenképpen érdemes kilátogatni a tavak, folyók partjára.

Interjúk a videóban.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …