2021. október 16., szombat
FONTOS

Segítettek a Gyula Tv nézői

Példátlan összefogás jellemezte a Gyula Tv Sorsforduló című műsorában bemutatott Kimpián család számára meghirdetett gyűjtést. Érkezett tartós élelmiszer, gyümölcs, üdítő, játék és ruhanemű. A család hálás köszönetét fejezte ki mindazoknak, aki segítséget nyújtottak kilátástalan helyzetükben. Az adományokat a televízió munkatársai juttatták el a nehéz sorban élő elekieknek, akik meghatódva fogadták a jószívű emberek segítségét.

{vsig}galeria/eleki{/vsig}

Még ropogott a hó a lábak alatt, amikor a televízió munkatársai az ismert gyulai mecénással, Mikus Évával közösen megérkeztek az Elek szélén álló házhoz, a Kimpián család otthonához. A családfő nyitott ajtót, és segített bevinni az adományokat, melyek szép számban érkeztek szerkesztőségbe. Az édesanya, Ildikó elcsukló hangon fejezte ki háláját a jó érzésű embereknek.

– Mindenkinek csak köszönettel tartozunk, azért a sok mindenért, amit adtak nekünk. Ebben a mai világban nem is hittem, hogy ennyi jó ember van. Ez szinte csoda számunkra. Mind magánemberek, mind intézmények felénk fordultak, amit nem lehet eléggé megköszönni – mondta a beteg kislány édesanyja.

További gond, hogy a családnak a szociális segélyeken kívül nincs más bevétele, hiszen a családfő elveszítette állását. Ebben az ügyben a helyi önkormányzattól kaptak biztató ígéretet, mely szerint hamarosan el tud majd helyezkedni, közel egy éves időtartamra.

– Behívattak az önkormányzathoz, hogy hamarosan munkába állhatok, ha minden jól megy – ezt már az édesapa, Tibor újságolta el. – Most úgy tűnik, elsősorban mezőgazdasági vonalon tudnak majd alkalmazni, és az utak karbantartásánál is lesz majd feladatom. Ami külön jó hír, hogy mindezt nyolc órában végezhetem, ebben az évben folyamatosan – csillan meg a remény Tibor szemében.

Az anyagi gondokon kívül nagy probléma még a család számára, hogy a hétéves kislányuk, Ildikó ritka betegségben szenved, melynek gyógykezeléséhez Budapestre kell járniuk. Eddig ez is komoly gondot okozott számukra, most ehhez is kaptak segítséget.

– A Harruckern János Közoktatási Intézmény segített nekünk abban, hogy a szükséges kezelést megkaphassa a kislányunk – monda az édesanya. Az orvosnál szerencsére minden rendben volt, legközelebb fél év múlva kell majd ismét menniük. Bíznak benne, akkor már könnyebben el tudnak majd jutni a fővárosba.

Mikus Éva azért utazott Elekre, mert korábban már juttatott el adományt a családnak. Most is teli pakkokkal érkezett, hiszen mint mondta, számára az adományozás lelki kötelesség.

– A nagy havazás idején már juttattam némi tüzelőt és ennivalót a családnak, most pedig mások segítségével hoztam játékokat, élelmet, ruhát. Nagyon remélem, hogy ezek az adományok segítenek megkönnyíteni a család hétköznapjait.

Aki tehát tudott, segített. Póka György alkotó egy festménye mellé pénzadományt is felajánlott, és a környékről is érkeztek még felajánlások. A látogatást követően jöttek még további adományok, ezeket egy későbbi időpontban természetesen szintén elviszik a Gyula Tv munkatársai a családnak.

Nézze meg itt, hogy fogadta a család az adományokat.

Nézze meg ezt is:

Kimagasló munkájáért kapott díjat Erdész Ádám

Négy évtizedes munkájáért Bősze Sándor-díjat adományozott Erdész Ádámnak a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa. Az indoklásban …