Ma is a szegények ügyvédjének nevezik dr Erdődi Lajost, pedig volt egy rendszer, mely mindent elkövetett, hogy ez ne így legyen – mondta dr. Görgényi Ernő a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Gyula polgármestere Simonyi Imre költőt idézte, aki szerint három igaz ember volt a két világháború közötti Gyulán. Apor Vilmos, a szegények plébánosa, Blanár doktor, a szegények orvosa és Erdődi Lajos, a szegények ügyvédje. A kommunizmusnak mindhárom ember halálához köze
volt.
A koszorúzás után a megemlékezés a városi könyvtárban folytatódott. Dézsi János igazgató köszöntője után Erdődi Lajos fia, Levente kapott szót. A Gyula Tv-nek meghatódva beszélt arról is, milyen kapcsolat fűzte édesapjához, akit gyermekként szinte nem is látott, hiszen a szegények szociáldemokrata beállítottságú ügyvédjeként közel 9 évet töltött szovjet kényszermunka táborokban.
Az 1955-ben 39 kilósan hazatérő Erdődi Lajosnak sorstársaihoz hasonlóan alá kellett írnia egy nyilatkozatot, melyben az szerepelt, hogy a Szovjetunióban nem volt semmi gond, jól bántak vele. Ezért fiának sem mesélhetett az ott történtekről. Itthon megfigyelték, ügyvédként nem praktizálhatott. 1970-ben halt meg. Fia ma is nehezen találta a szavakat, amikor azt kérdeztük tőle, milyen tanulságokkal szolgál édesapja életműve.
Video itt, képek a Galériában.