Egy megyei munkáltatói fórumsorozat részeként kedden a gyulai városháza dísztermében kaptak tájékoztatót az érdeklődők többek között a munkahelyteremtő támogatásokról. A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója, dr. Nagy Ágnes leszögezte, tavaly Gyulára érkezett a legnagyobb, ilyen összegű támogatás.
{vsig}galeria/munkahelyteremtes1{/vsig}
Az új munkahelyek teremtése mellett legalább olyan fontos, ha nem fontosabb a meglévők megtartása. A munkaügyi központ erre is több konstrukciót kínál.
Egy másik fontos ügy a bérkompenzáció, mely ugyan a munkavállalók számára kedvező jelenség, a munkáltatók esetében viszont újabb terhet jelent. Erről Kristóffyné Szász Etelka szakmai igazgató helyettes beszélt.
A házigazda gyulai polgármester azt mondta, nehéz a vállalkozások helyzete, ennek ellenére optimizmusának adott hangot. Görgényi Ernő kiemelte azt a szemléletváltást, melyet a munkaügyi központtal kapcsolatban tapasztalt.
Nagy Ágnes hangsúlyozta, a téli időszakban mindenütt, így Gyulán is rosszabb a helyzet. Ezen javít majd reményeik szerint az a 10 milliárdos keretösszeg, melyet a munkahelyteremtő támogatásokra szánnak.
Békés megyében a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának adatai alapján csökkent az álláskeresők száma. Míg 2011-ben 34 ezer 258 ember volt munka nélkül, addig az idei év ugyanezen hónapjában ez a szám 32 223-ra csökkent. Igaz, ez is 20 százaléknál magasabb arányt jelent, míg az országos átlag 15 százalék körül mozog.
A gyulai térségben is csökkent az arány, itt egy éve 2955 ember keresett munkát, idén januárban pedig már csak 2811.
Interjúk a videóban.