2025. február 7., péntek
FONTOS

Eperjes Károly az Értékőrzőben

Ugyanez folyik most is az országban, mint ami annak idején Kossuth és Széchenyi között folyt. Ezt mondta Eperjes Károly, aki közel két és fél éven át készült a Hídember főszerepére, 2003-ban a művet a világ legjobb történelmi filmjének választották Houstonban. A történészeket leszámítva kevés ember van Magyarországon, aki ennyire megismerte a legnagyobb magyart.

Széchenyivel persze senki sem törődött, amikor azt mondta, katasztrófa felé sodródik az ország. Eperjes Károly, a Kossuth- és Jászai-díjas színművész hosszabb interjút adott az Értékőrzőnek.

A műsorból kiderül az is, nemcsak a legtöbb nevet viselt utcája Gyulának a mai Béke sugárút, de Széchenyi idejében még akár fürdeni is lehetett volna benne. Hogy hogyan, azt Czeglédi Imre mondja el a Gyulai utcákban. Kedvenc könyvét formabontó módon Fodor György mutatja be, ő ugyanis mindjárt hármat is ajánl. Fél órás műsoridőnk végén a Harruckern táncegyüttes szórakoztatja Önöket.

Előzetes a videóban.

Nézze meg ezt is:

Ismét nyílik a volgamenti hérics

A növény hazai, őshonos állományának jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Csorvási …