2024. április 20., szombat
FONTOS

Új útvonalakat használnak a határsértők

Korábban nem használt, új útvonalakon folyik az embercsempészet Lőkösháza és Battonya térségében – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: több illegális bevándorló érkezik az aradi és a temesvári térség felől, akik a Szerbia-Románia-Magyarország útvonalat használják. Ők a polgárháborúval sújtott észak-afrikai és közel-keleti országokból érkeznek, hogy Magyarországon át jussanak el Nyugat-Európába.

Tavaly hét százalékkal magasabb volt a felderített illegális cselekmények száma a Békés megyei határszakaszon, mint 2010-ben. Mindez csökkenő tendenciát jelent, hiszen a 2010-es számok még 43 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – mondta Vargáné Szombati Andrea.
2011-ben az embercsempészet, a tiltott határátlépés és a közokirat-hamisítás volt a leggyakoribb a határtérségben. Döntően algériai, tunéziai, pakisztáni, moldáv és grúz állampolgárok próbáltak iratok nélkül, vagy hamis okmányokkal belépni Magyarországra – tette hozzá a szóvivő.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …