2021. december 4., szombat
FONTOS

Szülőágyért báloztak

Az Állami Számvevőszék elnökének a fővédnöksége mellett ismét jó ügyet szolgálva rendezett bált a Pándy Kálmán kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya. Péntek este immár harmadik alkalommal buzdították adakozásra az embereket. A cél egy modern szülőágy megvásárlása, melynek értéke nem kevesebb, mint 4 millió forint.

{vsig}galeria/szuloagy{/vsig}

Dr. Párducz László osztályvezető főorvos, szervező elmondta, a szülészet nőgyógyászat az orvos tudomány egy igen speciális szegmense, és meglátása szerint nem az otthonszülést kell támogatni, hanem a szüléshez szükséges feltételeket minél biztonságosabbá és komfortosabbá tenni. Idén második alkalommal vállalta el a fővédnöki tisztséget Domokos László az állami számveszők elnöke, aki hangsúlyozta, minden olyan kezdeményezés mögé szívesen áll, ami az egészségügy javítását szolgálja. A gyűjtés tehát megkezdődött, amikor már a szükséges négymillió forint rendelkezésre áll, és a szülőágy is az osztályon lesz, természetesen tájékoztatjuk nézőinket.

Addig is bővebb információ a videóban.

Nézze meg ezt is:

Fákat ültettek a törökzugi játszótéren

  A törökzugi lakótelepen, az Élővíz-csatorna melletti játszótéren hat fát ültettek el szerda reggel. Magánszemélyek …