A turisztikai holtszezonban hivatott felélénkíteni a város életét a március 16–18. közötti, harmadik Gyulai Kolbász- és Sódarmustra. A célok között szerepel a magyar gasztrokultúra népszerűsítése, a gyulai kolbász hagyományainak ápolása, és nem utolsó sorban a hungarikumok bemutatása.
{vsig}galeria/sodarmustra{/vsig}
A hármas összefogással megvalósuló rendezvényről a gyulai vár lovagtermében tartottak kedden sajtótájékoztatót. A húsvét előtti szezonnyitó eseménysorozat a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének, Gyula városának és a Gyulai Húskombinát összefogásának eredményeképpen valósulhat meg idén is. A szervezők a hagyományos programok mellett számos újdonságot is ígérnek, de a fő szempont a gasztronómiai értékek közvetítése lesz.