Minden iskola életében nagyon fontos, és nagy jelentősége van a beiskolázásnak, hiszen közel sem mindegy, mennyi fiatal kezdi meg tanulmányait az alma materben. Így gondolják azt a GYAKI Dürer Albertről elnevezett tagintézményében is, ahol a napokban egy, a tanulást és a szórakozást is szem előtt tartó programsorozatot állítottak össze a leendő iskolásoknak.
{vsig}galeria/durerovisok{/vsig}
Az elsős tanítónénik bemutatása után megkezdődtek a programok. A két csoportra osztott gyerekek az ebédlőben kézműves foglalkozáson vettek részt.
Az iskola tagintézmény vezetője, Juhászné Petri Hajnalka elmondta, a fiatalok kézügyességük mellett a tornateremben játékos formában állóképességüket is próbára tehették. Az iskola vezetése abban bízik, hogy az általános, negatív trend, vagyis a csökkenő gyermeklétszám ellenére is meg tudják őrizni korábbi pozícióikat, vagyis az ősszel kezdődő tanévben is sikerül két osztályt indítaniuk.
Részletek a videóban.