2020. február 22., szombat
FONTOS

Budai Gyula tárgyal a Gyulai Húskombinát vezetőivel

A vidékfejlesztési miniszter Budai Gyula parlamenti államtitkárt jelölte ki, hogy a kormány nevében tárgyaljon a Gyulai Húskombinát vezetőivel, miután a miniszteri értekezleten a tárca vezetői áttekintették a csőd közelbe került cég helyzetét – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény rögzíti: a szaktárca elkészítette a sertésstratégiát és összeállított egy olyan intézkedéscsomag-tervezetet, amely az élelmiszeripart leginkább sújtó problémák enyhítését szolgálhatja.

A kormány első olvasatban megtárgyalta a programot. Az átfogó terv foglalkozik a feketegazdaság visszaszorításával, a termeléssel, az integrációval, a bérhizlalással, a kutatás-fejlesztéssel, és szaktanácsadással, a forgóeszköz-finanszírozással és a marketing tevékenységgel is.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy január végén a vidékfejlesztési miniszter Lázár János fideszes frakcióvezető írásbeli kérdésére adott válaszában közölte: a kormány szerint, ha szükséges, állami segítséggel kell konszolidálni azokat a magyar vállalatokat, amelyek a hazai ellátás biztosításában, a mezőgazdasági termékek felvásárlásában, a foglalkoztatásban játszott szerepük, illetve különleges minőségű termékeik miatt kiemelt fontosságúak, illetve segíteni kell termelői, feldolgozói tulajdonba kerülésüket. A válasz azt is tartalmazta, hogy a támogatásért cserébe az államnak átmenetileg – a támogatás visszafizetéséig – tulajdonosi, irányítási részesedést kell kapnia.

Lázár János a miniszternek címzett írásbeli kérdésben közölte, hogy a  Gyulai Húskombinát likviditási helyzetében drámai viszonyok alakultak ki. A frakcióvezető szerint a társaság működése, további tevékenysége rövid időn belül leállhat, csődhelyzetbe kerülhet, amelynek nemkívánatos következménye lehet emberek százainak állásvesztése, magyar családok kilátástalan helyzetbe kerülése, valamint több, nemzetközileg elismert és szeretett hungarikum eltűnése a gasztronómiai csodák világából.

Nézze meg ezt is:

Érzékenyítő programot rendeztek a Lila iskolában

  A Lila iskolában idén immár harmadik alkalommal rendeztek parasport napi érzékenyítő programot. A Magyar …

Vélemény, hozzászólás?