2025. február 11., kedd
FONTOS

A kormányhivatalokhoz kerülnek a szabálysértési ügyek

A járási rendszer volt a fő témája annak a jegyzői értekezletnek, melyre pénteken, Békéscsabán került sor. Az első előadó a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence volt. Azt mondta, a járásokkal az állam lába a földig ér, vagyis az emberek helyben intézhetik majd ügyeiket.

{vsig}galeria/jarasok{/vsig}

Erdős Norbert megyei kormánymegbízott kiemelte, április 15-től már lesz egy olyan változás, mely érintheti az állampolgárokat, ez a szabálysértési ügyekre vonatkozik.

A kormánymegbízott elmondta, folyamatban van a leendő járási székhelyeken, így Gyulán az ingatlanok felmérése. Az érintett ingó és ingatlanvagyon állami kézbe kerül majd.

A jegyzői értekezleten a megyei közoktatást érintő új jogszabályokról Tóth Imre, a kormányhivatal főosztályvezetője tartott előadást, de szó esett a közoktatási intézmények átszervezésének lépéseiről is.

Interjúk a videóban.

Nézze meg ezt is:

Éneklő fiúk: hazatért a különleges Kohán festmény

  Hétfő délben bontották ki csomagolásából azt az értékes Kohán festményt, melyről idehaza a szakembereknek …