2024. április 19., péntek
FONTOS

Beiktatták Baráth Jánost

 

A videóban látható, hogyan iktatta be Baráth János lelkipásztort Sípos Tas Töhötöm a Békési Református Egyházmegye esperese szombat délelőtt, Gyulán.

Harmadjára jött Gyulára lelkipásztori beiktatás miatt, és nagyon reméli, ez ügyben többször nem kell erre járnia – mondta dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöke igehirdetésében azt mondta, alapvetően nem azon múlik a lelkipásztor munkája, hogy mennyien “lájkolják”. Ugyanakkor hangsúlyozta, sok múlik a presbitereken is.

Baráth János meghatódva fogadta a köszöntéseket, és arról beszélt, ez egyszerre a búcsú és az elindulás pillanata. Markó István kérdésünkre elmondta, hálát adnak az Úristennek, amiért ilyen áldott embereket vezérelt ide.

Részletek a videóban, képek a Galériában. Az istentiszteletet a Gyula Televízió két részletben, jövő hétfőn és kedden tűzi műsorra.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …