Az Egyetemek harca az éhezés ellen nevű kezdeményezés 2004-ben született meg az alabamai Auburn Egyetemen. Mint ahogy az elnevezés is mutatja, egyetlen célja az egyesületnek, hogy élelmiszert gyűjtsön a rászorulóknak.
{vsig}galeria/etelgyujtes{/vsig}
A 70 egyetemet és főiskolát soraiban tudó egyesület magyarországi csoportja egész héten Gyulán, a Szent István Egyetemen tartott gyűjtést. Az itt összegyűjtött adományokat ezek után átadják a Vöröskeresztnek, ami eljuttatja az élelmiszereket megfelelő helyre.
Az ENSZ Világélelmezési Programjához szorosan köthető Egyetemek harca az éhezés ellen egyesület így együtt nagyobb mint a mindenki által ismert Vöröskereszt. Dennis Engel, aki főállásban a Szent István Egyetem békéscsabai karának angol nyelvi lektora, azonnal a kezdeményezés mellé állt és mint mondta az első, békéscsabai ételgyűjtésen annyira sikeresek voltak, hogy azonnal a folytatásban gondolkodtak.
Mint elhangzott, a békéscsabai és ezután a gyulai gyűjtés volt az első Magyarországon, ahol ez a szervezet hirdette meg az adakozás lehetőségét. Átlagosan egy gyűjtés során mintegy négyszáz kilogramm élelmiszert tudnak összegyűjteni. A szervezők remélik, hogy a későbbiekben Gyulán és környékén hasonlóan sikeres lesz a szervezet munkája.
Részletek a videóban.