2024. április 20., szombat
FONTOS

Ifjúsági katasztrófavédelmi verseny Gyulán

 

A megyei katasztrófavédelmi kirendeltség szervezésében, a békéscsabai és a gyulai hivatásos tűzoltó parancsnokságok közreműködésével hívták életre a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny területi fordulóját.

{vsig}galeria/ifjusagituzoltok{/vsig}

– A rendezvénynek ezúttal a megyében a három verseny közül Szeghalom és Orosháza után harmadikként Gyula adott otthont. A megmérettetésen nemcsak a testet, hanem a szellemet is próba elé állították – mondta Kiss András, kirendeltség vezető.

A gyulai tűzoltóság parancsnoka, Zanócz István kiemelte, ha itt a gyerekek nem is tanulják meg azt, hogy kell például nyúlgátat építeni egy árvízi védekezés idején, a szemléletüket jól formálja a verseny.

A verseny filozófiáját az egyik iskolás résztvevő, Málik Szabolcs foglalta össze lakonikus tömörséggel. A diákok ugyan szem előtt tartották a versenyt, és győzni szerettek volna, többségük mégis úgy vélekedett, nem ez a legfontosabb.

A megmérettetést nem kevesebb, mint húsz csapat vállalta. Köztük voltak általános és középiskolás diákok. A legjobb két csapat a megyei döntőbe jutott. Az ott a legkiválóbbnak bizonyulók az országos versenyen is próbára tehetik magukat.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …