2020. szeptember 24., csütörtök
FONTOS

Gyula-KTE II. 1-1

Két, dobogóért harcoló csapat lépett pályára a szombati munkanap miatt ezúttal vasárnap, a gyulai sporttelepen. Az NB III-as labdarúgó bajnokság Alföld csoportjának egyik rangadóját ezúttal Gyulán rendezték, melyen a tavasszal a várakozások alatt szereplő, mégis harmadik helyen álló fürdővárosi együttes a kecskeméti KTE-Ereco II. csapatát fogadta. Az első játékrészben inkább a gyulai együttes veszélyeztetett, gól azonban nem született.

{vsig}galeria/gyulakte{/vsig}

A második játékrész a gyulai fölény jegyében telt, aminek a 63. percben meg is lett az eredménye, igaz, hamar jött az egyenlítés is.

A Termál FC hiába próbálkozott a gólszerzéssel a hátralévő időben, nem sikerült megzörgetniük az ellenfél hálóját. A találkozó végeztével nem lehetett elégedett a gyulai tréner, Fodor Sándor elsősorban a támadójátékból hiányolta a kreatív megoldásokat. A csapat a következő mérkőzését a középmezőny hátsó feléhez tartozó Csepel ellen játssza, idegenben, és győzelmi reményekkel lép pályára.

Részletek és gólok a videóban.

Nézze meg ezt is:

A pályaorientáció megerősítése volt a fő cél a katolikus iskolában

    Pályázatzáró értekezletet tartott a Karácsonyi János Iskola tanári kara, egy kétéves pályaorientációs programot zártak le …

Vélemény, hozzászólás?