2024. március 29., péntek
FONTOS

Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot

Vasárnap adják át a felújított kötegyáni református templomot; a munkálatokat magyar és uniós forrásból, valamint a helyi közösség munkájával, anyagi hozzájárulásával valósították meg.

Az ünnepi istentiszteleten beszédet mond Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, tiszántúli püspök. Az alkalmon Az én templomom elnevezésű alkotópályázat eredményeit is kihirdetik. A versennyel az volt a céljuk, hogy a gyermekek rajzaiban, képeiben ábrázolják a templomukat. A művekből kiállítást rendeztek – közölte a kötegyáni református egyházközség pénteken az MTI-vel.

A munkálatok több mint hat éven át tartottak az 1500 lelket számláló Békés megyei faluban, ahol több mint 16 millió forint hazai és európai uniós támogatás segítségével újult meg a templom az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával – olvasható a közleményben.
2006-ban a templom teljes tetőszerkezetét kicserélték, 2008-ban szigetelték a falakat és belső felújítást is végeztek. A külső homlokzat, a toronysisak, a toronylépcsőzet, valamint a templomkert megújítása tavaly zajlott. Ezután az egyházközség presbitériuma gyűjtést szervezett egy pontosan járó toronyórára. Az adományoknak, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásnak köszönhetően erre a pénzt hetek alatt összegyűjtötték.

Utaltak arra, hogy az 1765-ben alapított Kötegyáni Református Egyházközség ifjúsági önkéntes munkával kitakarította a régi temetőt és a játszóteret, valamint rendbe tette az I. világháborús hősi emlékművet és az óvoda udvarát.

Tűzifa missziójuk keretében az iskola fűtéséhez tűzifát adományoztak, illetve 15 kötegyáni családnak segítettek megoldani a fűtési nehézségeket. Családtámogatási akciójukkal egyebek mellett kabátokat, cipőket adományoznak. Kulturális programjukkal színházba kísérnek olyan kötegyániakat, akik egyébként nem jutnának el oda. Erre a Békés Megyei Önkormányzattól nyertek forrást.

A közleményben Tyukodi László lelkipásztor úgy nyilatkozott: “a templom a közösség alapvető összetartó ereje: a közös identitástudat, a gyökerek megismerése hagyományaink életben tartásán keresztül”.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …