2024. március 29., péntek
FONTOS

Bokréta került a volt ifiházra

A tervek szerint október végén már egy megszépült látkép fog a Gyulai úton a járókelők előtt lenni, ugyanis ekkorra készül el a volt ifiház, jelenlegi nevén Békéscsabai Kulturális Központ. Péntek délelőtt az építkezés a legmagasabb pontjához érkezett és ezt a kivitelező egy bokrétaavató ünnepséggel jelezte.

{vsig}galeria/agora{/vsig}

A 2520 m2-ről 6150 m2-re bővülő központ építése során 250 tonna betonacélt, 2500 m3 betont és 4500 m3 földet mozgattak meg az építők.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere az utóbbi 50 év legnagyobb kulturális beruházásának hívta az építményt. Szente Béla, a központ igazgatója szerint beszédtéma a városban, hogy mivel lehet megtölteni egy ekkora központot. Ő egy kétszáz oldalas tanulmányt írt erre a kérdésre. A tanulmányban az átadás utáni két évre előre le vannak írva a programok.

A kivitelező részéről elhangzott, külön figyelmet fordítottak arra, hogy lehetőség szerint békés megyei alvállalkozók végezzék el a munkát, így a 18 alvállalkozóból 15 békés megyei a központ építésénél.
Az építkezés következő fázisa a belsőépítészet és a nyílászárók beépítése lesz.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …