Folytatódott a képviselői lakossági fórumsorozat, most a dr. Görgényi Ernő körzetében élők kaptak meghívást, hogy mindkét fél tájékozódhasson a választókerületet érintő változásokról, problémákról.
{vsig}galeria/lakossaggi{/vsig}
A fórumon természetesen felvetődtek az úgynevezett “sláger” témák, mint az utak járdák kérdése is. A kérdések előtt a város polgármestere ismertette eddig tevékenységük eredményét, és a körzetben végzett munkálatokat. A fórumon jelen volt Daróczi László a Gyulai Közüzemi Kft. igazgatója is, aki hangsúlyozta, erejükhöz mérten, ami hozzájuk tartozik minél hamarabb megpróbálják orvosolni a felvetődött problémákat. A fórumok célja tehát az lenne, hogy a lakosság közvetlenül tudjon tájékozódni a város ügyeiről és közvetlenül elmondhassák, milyen problémákkal találkoznak a leggyakrabban. A folytatásban valamennyi körzettel rendelkező képviselő is tart majd hasonló lakossági fórumot.
Részletek a videóban.