2024. március 29., péntek
FONTOS

57 milliót nyert a várszínház

Döntés született a szabadtéri és nemzetiségi színházak idei támogatásairól – közölte az MTI. A legnagyobb összegű támogatást a Gyulai Várszínház nyerte.

Magyarország nyolc szabadtéri és hét nemzetiségi színháza összesen 286,5 millió forint pályázati támogatást kap a 2012-es évre Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön meghozott döntése alapján.

A színházak a pénzt művészeti programjuk támogatására, elsősorban új produkcióik létrehozására, valamint működéssel kapcsolatos költségeik fedezésére használhatják fel – olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának a távirati irodához eljuttatott közleményében.

Mint írták, az eredményeket a NEFMI továbbítja a Belügyminisztériumnak, amely a támogatási összeget elutalja az önkormányzatoknak.

A szabadtéri színházak összesen 218,5 millió forint támogatást kapnak. A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. 28 millió forint, a Gyulai Várszínház 57 millió forint, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza 55 millió forint, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház – Kőszegi Várszínház 15 millió forint, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. 42 millió forint, a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Szentendrei Teátrum 10,5 millió forint, a Balatonföldvári Szabadtéri Színház – Összpróba Alapítvány 5 millió forint, az Agria Játékok Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 6 millió forint támogatásban részesül.

A nemzetiségi színházak részére összesen 68 millió forint támogatást ítéltek meg. A Magyarországi Szerb Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 28 millió forint, a Regionális Színház Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft – Cervinus Teátrum 22,5 millió forint, Karaván Művészeti Alapítvány 7,6 millió forint, Cinka Panna Cigány Színház Közhasznú Alapítvány 3,6 millió forint, a Hókirálynő Egyesület 0,8 millió forint, a Romano Teatro Kulturális Egyesület 2,5 millió forint, a Vertigo Szlovák Színház pedig 3 millió forint támogatást kap.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …