2024. április 20., szombat
FONTOS

Ötéves a GYAKI

Fennállásának ötödik évét ünnepelte a napokban a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény. A rendezvény kezdetén Galbács Mihály alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi gála első részben a tagintézmények, a Dürer, az Implom, a Bay, az ötös és a művészetoktatási iskola diákjai léptek színpadra.

{vsig}galeria/gyakigala{/vsig}

A rendezvény második felében a tanulók közös produkciókkal álltak a közönség elé. Sióréti Gabriella igazgató kiemelte, ez a nap nagy jelentőséggel bír az intézmény életében.

Az intézmény igazgatóját arra kértük, értékelje az egyesített intézmény elmúlt öt évét. Sióréti Gabriella azt mondta, az összecsiszolódás időszaka után most már elmondható, nagyon jó az együttműködés a különböző tagintézmények között. A tagintézmények úgy őrizték meg önálló arculatukat, hogy közben együtt erősebbé is sikerült válniuk.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …