Bakné Kocsis Beáta hegedűn előadott Himnuszával vette kezdetét a gyulai civil hét, mely számtalan programot ígér az előttünk álló időszakra. A hivatalos, hétfői megnyitó fontos eseménye volt a Civil Kerekasztal alapokmányának az aláírása, valamint a részben felújított Civil Szolgáltató Központ ünnepélyes átadása.
{vsig}galeria/civilhet{/vsig}
Beszédében Gyula polgármestere, dr. Görgényi Ernő kiemelte, polgári társadalom nem létezik civilek nélkül. Sok előnye lesz az új szolgáltató központnak a madárbarát egyesület vezetője, Gyepes Imre szerint. Mint mondta, ők már eddig is sok segítséget kaptak, és erre számítanak a jövőben. A szenior úszóklubot képviselő Regele Piroska az adminisztráció terén vár segítséget. Szendreiné Dudás Ildikó a helyi nagycsaládosok szervezetét vezeti. Kiemelte, nagy segítséget jelent számukra, hogy rendezvényeikhez a Béke sugárúti központot helyszínül választhatják.
A civil hét zárására pünkösdhétfőn kerül sor.
Részletek a videóban.