2024. április 16., kedd
FONTOS

Értékőrző: Gyulai utcák, Trianon és EDÜ

Alapvetően a címben megjelentő témák határozzák meg a Gyula Tv Értékőrző című műsorának elkövetkező két adását. A Gyulai Hírlap megjelenéséhez közelebbi adásban a nézők hosszabb összefoglalót láthatnak az Erkel Diákünnepek kapcsán a Dürer teremben életre hívott kiállításról, illetve annak apropóján szólalnak meg a korábbi 24 rendezvény résztvevői, szervezői, de szó esik majd az országban most már egyedülállónak számító programsorozat jövőjéről is.

Dr. Czeglédi Imrének nagy része volt abban, hogy 1963-ban megvalósították az első EDÜ-t. Mint azt a műsor nézői megszokhatták, ő kalauzol a „Gyulai utcákban” is. Most egy részes sorozatra invitálja az érdeklődőket, melynek témája az egykori Betér köz lesz. Az Értékőrző jövő pénteki műsorában hosszabb összefoglaló következik a június negyedikei, trianoni ünnepségről.

{vsig}galeria/ertekorzoo{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …