2024. március 29., péntek
FONTOS

Kiállítás az EDÜ-ről

 

Nem volt elég jelentkező, ezért idén nem rendezik meg az Erkel Diákünnepeket. Ennek ellenére a Dürer teremben megnyílt egy EDÜ-vel kapcsolatos újságcikkeket, tárgyi emlékeket összeállító gyűjtemény, melynek nem titkolt célja, hogy legalább részben pótolja az elmaradt, 25. rendezvényt.

{vsig}galeria/edu{/vsig}

Az itt látható anyag nagyrészt Janecskó Gyöngyi érdeme, aki az iskola könyvtárosaként sokat tett az emlékek megőrzéséért.

Farkas Mária részt vett az első EDÜ-k egyikén, kategóriájában nyernie is sikerült egy, a város színháztörténetét feldolgozó munkával. Szerinte a rendezvény elmaradásának okát leginkább abban lehet keresni, hogy nehéz helyzetben vannak azok a középiskolák, melyek képviseltethetnék magukat.
Szűcs Levente, az alma mater igazgatója már a jövő évi tervekről beszélt. Hangsúlyozta, 2013-ban az iskola és az EDÜ is fontos állomáshoz ér, ezt szeretnék méltó módon megünnepelni.

A gyulai Erkel gimnáziumhoz kötődő emberek az EDÜ 1963-as elindításakor aligha gondolták, hogy közel fél évszázaddal később már ez lesz az országban az egyetlen ilyen rendezvény.

Részletek a videóban és a pénteki Értékőrzőben.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …