2024. április 19., péntek
FONTOS

Segíteni kell az induló vállalkozásokat

 

A magyar mikrohitel program elmúlt húsz évében több tízmilliárd forint munkahelyteremtő kölcsönnel vívta ki létjogosultságát. A vállalkozásfejlesztési hálózat konzorciumának békéscsabai konferenciáján szó volt az induló vállalkozások által igénybe vett támogatási lehetőségeiről is.

{vsig}galeria/vallalkozasok{/vsig}

Komoly súlya van a hazai mikro és kisvállalkozásnak hangzott el többek között a konferencián, hiszen a működő vállalkozások több mint kilencvenkilenc százalékát ezek a vállalkozások adják, így meghatározó szerepük van a foglalkoztatásban a hazai nettó árbevételben és az exportban is. Ezért is támogatja kiemelten a magyar vállalkozásfejlesztési hálózat a hazai kisvállalkozásokat, amely jelenleg 12,9 milliárd forintos hitelállományt, azaz 2700 aktív hitelt kezel.

A konferencián jelen volt Domokos László ÁSZ elnök is, aki a közpénzek hatékony felhasználásának fontosságát emelte ki.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …