2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyulai vereség Szolnokon

A hajrában kapott góllal szenvedett vereséget a Várfürdő-Gyulai Termál FC – közölte az nb3.hu.

A hazai labdarúgó bajnokság harmadosztályának Alföld csoportjában Kállai 87. percben szerzett góljával 1-0 arányban nyert a mezőny hátsó feléhez tartozó Szolnoki MÁV FC második csapata az éremért küzdő fürdővárosiak ellen. A listavezető Dabas hazai pályán botlott a középcsapatként jegyzett Csepel ellen, itt a végeredmény 1-1 lett. A gyulai együttes jelenleg a negyedik helyet foglalja el. Jó hír, hogy a harmadik Kecskemét kikapott a második helyen álló Dunaharasztitól, így a Gyula hátránya továbbra is egy pont.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …