2024. március 29., péntek
FONTOS

Koraszülött esélyek: Békés az élmezőnyben

A védőoltások jelentősége mellett a lázcsillapítás fontosságáról is szó volt a Pándy Kálmán kórház gyermekosztálya által szervezett koraszülött napon. Dr. Sipos Péter osztályvezető főorvos a koraszülött intenzív részleget mutatta be.

{vsig}galeria/koraszulott{/vsig}

Dr. Abdulrahman Abdulrab a lázcsillapítás lehetőségeiről, fontosabb szabályairól tartott előadást, adott gyakorlatias tanácsokat. Mint mondta, problémát jelent a szülőknek, hogy mit tekintsenek láznak. Kérésünkre elmondta, melyik korosztálynál mikor érdemes orvoshoz fordulni.

Dr. Zátonyi Adél a védőoltásokkal megelőzhető betegségekről beszélt az érdeklődőknek. Ennek ezért is volt jelentősége, mert a koraszülöttek e tekintetben különösen veszélyeztetettek. A védőoltás szaktanácsadást vezető adjunktus kiemelte, ha például a kanyaró vagy az influenza esetében a család jól át van oltva, az a még nem oltott koraszülött számára is védettséget biztosít.

Nagy jelentőséget tulajdonított az immár második koraszülött napnak az intézmény főigazgató-főorvosa, az országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a várhatóan egy éven belül beköltözik a gyermekosztály, ehhez a kórház mintegy 1,3 milliárd forint kiegészítő támogatást nyert.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …