2024. április 20., szombat
FONTOS

Csökkent az álláskeresők száma

Szűkösnek bizonyult a 48-as utcában a gyulai munkaügyi központ épülete, akkora volt az érdeklődés az ezen a helyen első alkalommal megrendezett állásbörzén.

{vsig}galeria/allas{/vsig}

A rendezvényen több, mint 100 állást kínáltak, elsősorban a vasas szakmákból, de keresték az eladókat, pékeket, szakácsokat. Sőt, még a közszféra is kínált lehetőséget a fiataloknak.

A helyi kirendeltség vezetője, Zelenyánszki Miklós éppen ezért nevezte kiemelten fontosnak, hogy a pályakezdők számára elfogadható ajánlatokat tudjanak nyújtani. Bár mint mondta, abból a szempontból jó a helyzet, hogy Gyulán, Eleken, Kétegyházán és Lökösházán több a képzett munkavállaló, mint a megye más részeiben.

A rendezvény nem titkolt célja volt, hogy lehetőséget nyújtson a pályakezdő álláskeresők és az állást kínáló munkáltatók találkozására. Egy temetkezési vállalkozás például minimálbérnél jobb lehetőséget ajánlott 3-4 ember számára, és mint mondta, bízik benne, meg is találja a számításait.

Azt már Kristóffyné Szász Etelka, a megyei munkaügyi központ helyettes vezetője mondta el, hogy az elmúlt időszakra visszatekintve pozitív trendről lehet beszámolni. Az álláskeresők száma megyeszerte csökkent, a legjobb helyzetben e megyében a gyulai és szarvasi központú kistérség van, a legrosszabban pedig a sarkadi és a mezőkovácsházi.

Kristóffyné Szász Etelka kérdésünkre válaszolva elmondta, országosan is csökkent az álláskeresők száma, ami elsősorban nem annak köszönhető, hogyan próbálnak meg külföldön elhelyezkedni. Szerinte leginkább a sikeres programok és új támogatási formák azok, melyeknek az adatok javulását köszönni lehet.

Mint megtudtuk, Békés megyében az elmúlt egy évben 4779-cel, a gyulai kistérségben pedig közel 600-zal csökkent az álláskeresők száma. A megyében összesen 24 ezer 210 ember van munka nélkül, ez a szám szűkebb pátriánkban 2564. Míg a megyei munkanélküli ráta 16,5 százalék, a gyulai kistérségben 11.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …