2024. március 29., péntek
FONTOS

Idén is Gyulán lesz a DELTA

A Dél-alföldi Talentum Akadémia (DELTA) ez évben is folytatja nyári akadémiáját, melynek keretében vezetői adottságokkal rendelkező diákok képzésével és mentorálásával foglalkozik – tájékoztatta közleményében a Gyula Tv-t Barkász Sándor alapító.

A program intenzív része a DELTA Nyári Akadémia, amelynek első és második évfolyama 2012. július 2. és július 7., illetve július 9. és 14. között Gyulán veszi kezdetét.

Az idei évben a DELTA szakemberei Békés megye mellett már Csongrád megye középiskoláit is bevonták a programba, a két megye érettségiző diákjai közül – megyénként közel 3000 főből – 240 tanulót választottak ki a három éves térítésmentes programban való részvételre. Az évfolyamonként öt napos program a hazai gazdasági, kulturális, tudományos és közéleti előadók tolmácsolásában képességfejlesztő előadásokat és kulturális-szabadidős programokat is magában foglal.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a fejlesztések a Németvárosi óvodában

  A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 9,7 millió forintos támogatásával újabb energetikai …