2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Pénteken startol a sokadalom

Az azonosság és az újdonság. Ez is lehetne a mottója az idei immár XIII. Körös-Völgyi Sokadalomnak, melyet ezen a hétvégén rendeznek meg a vár előtti téren.

{vsig}galeria/korosvolgyi{/vsig}

A népi kismesterségek, népi kultúra, és gasztronómia játssza a  főszerepet az idei eseményen. A háromnapos rendezvény pénteken délután kezdődik egy határ menti őszművészeti fesztivállal, majd egy látványos menettánc indul a művelődési háztól a várig. A rendezvény mára országos hírűvé nőtte ki magát, sikerét annak is köszönheti, hogy a kezdetektől olyan szakemberek vesznek részt a szervezési munkában, akik több évtizedes munkájukkal bizonyították hozzáértésüket ezen a területen.

A programok kialakításánál a szervezők a környék őszművészetét próbálták bemutatni, hiszen a határon túlról is érkeznek részt vevők a sokadalomra. Az esemény sorozat vasárnap este az Őszülő Halánték néptánccsoport műsorával zárul, a három napon lesz íjászbemutató, kiállítások, a gyerekeknek népi játékok és magyaros vendéglátás is, mindez ingyenesen.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …