2024. április 20., szombat
FONTOS

A vízimentés doyenjei a 3Témában

Akkora a szabad vizek összessége Békés megyében, mint a teljes Balaton. Az itteni, vízi mentéssel kapcsolatos feladatok alapvetően mégis néhány veterán vállán nyugszik.

{vsig}galeria/vizimentes{/vsig}

A 3Témában Cs. Szabó András, a Gyulai Közművelődési és Vízimentő Egyesület ügyvezetője és Somogyi Ferenc, a szervezet elnöke beszélt többek között arról, miért nem népszerű a vízi mentés a fiatalok körében.

Cs. Szabó András kiemelte, a fürdőzők jelentős része nincs tisztában azokkal az alapvető szabályokkal, melyeket már csak a saját életük megvédése érdekében is tudniuk kellene.

Gyakran előfordul, hogy a fürdőzők nem mérik jól fel a helyzetet. Ilyen esetről beszélt Cs. Szabó András is, amikor egy hölgy Városerdőn a sodrással ellentétes irányban úszott egy labdáért.

A mentést 1981-ben kezdő Somogyi Ferenc hangsúlyozta, a vízben nem jelentősége van egyrészt annak, hogy az ember mennyire van tisztában a helyes viselkedésmintákkal, másrészt pedig annak is, hogy mennyire tudja megőrizni a hidegvérét görcs, vagy örvény esetén.

Részletek a videóban és a 3Témában.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …