2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Hamarosan indulhat az aratás

A tavalyi évhez képest több termés ígérkezik az idén.  Ez elsősorban annak köszönhető, hogy most nem volt belvíz, ami komoly károkat okozhatott volna. A búza aratása bő egy héten belül már megkezdődhet.

{vsig}galeria/aratas{/vsig}

Emlékezetes, hogy 2011-ben a belvíz miatt igen jelentős volt a termés kiesés, de most ezzel nem kellett számolni. Sőt az elmúlt időszakban lehullott csapadék igen jót tett a kukoricának és az egyéb gabonának is. A Körös-Maros Biofarm földterületén a búza ugyan mutat egy kis elhajlást, de a szakember, Farkas Zoltán agronómus elégedett a látottakkal.

Azonban most következik majd az a kritikus időszak, amikor a zavartalan fejlődéséhez 1-2 kiadós esőre mindenképp szükség lesz. A felmérések szerint idén is 3000 kilogrammhoz közelít a hektáronkénti átlagos búzatermés.

Részletek a videóban.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …