2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Párakapu a Kossuth téren

Napok óta a legmagasabb fokú hőségriadó van érvényben. Ez előreláthatólag még jó néhány napig eltart.

{vsig}galeria/parakapu{/vsig}

A gyulai Közüzemi Kft munkatársai rendszeresen locsolják a főbb útszakaszokat és újdonságként egy párakaput is beüzemeltek a Kossuth téren. A cég munkatársai ebben az időszakban déltől este nyolcig a belváros frekventált területein, elsősorban a nagy forgalmú tömegközlekedéssel terhelt útszakaszokon az átalakított seprű kocsival járják az utcákat, hogy némileg javítsanak a helyzeten. Ezzel persze nem lesz hidegebb, de valamelyest elviselhetőbbé teszi a ritkaságszámba menő, tartós kánikulát.

A kft. odafigyel a városban kiültetett virágokra, sorfákra is, és a hőmérséklet függvényében két műszakban végzik ezek öntözését. Idén először próba jelleggel pénteken egy úgynevezett párakaput is felállítottak a Kossuth téren, ami ha elnyeri az alatta áthaladók tetszését, akkor folyamatosan üzemelni fog a nagy meleg idején. Az előrejelzések szerint a kánikula jövő hét közepéig biztosan kitart.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …