2024. március 28., csütörtök
FONTOS

2-3 ezer embert várnak a Gyulabike Feszt 3 napjára

A videóban látható felvételek a kedd délelőtti sajtótájékoztató illusztrációjául szolgáltak, és a Kétegyháza felé vezető út melletti, egykori bányatavaknál készültek.

{vsig}galeria/bike{/vsig}

A gyulai Nagy Dániel dirt kategóriában, azon belül is a profi mountain bike kategóriában vesz majd részt a július 19. és 21. közötti Gyulabike Feszten, melynek nézői ilyen és ehhez hasonló jeleneteket láthatnak.

Az, hogy a fürdőváros egy ilyen rangos eseménynek adhat otthont, az a helyi kerékpáros fiatalok sikere, hiszen mint azt vezetőjük, Simon Tibor elmondta, egy összetartó és tehetséges csapatot alkotnak.

A sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester arról beszélt, hogy a város számára fontos, hogy otthont adhat ennek a rendezvénynek. A programok mellett azt is támogatja, hogy a fiatalok hasznosan töltik a szabadidejüket, ráadásul, mint mondta, hobbijuknak nem a város műemlékein és szökőkútjainak peremén, hanem illő környezetben hódolnak.

A szervezők arra számítanak, hogy a több szakág versenyein 200-250 fiatal indul. Úgy számolnak, hogy a megmérettetés három napja alatt 2-3 ezer ember látogat ki a programokra. A cél egy olyan esemény megvalósítása, amely a profi versenyzők és a laikus nézők számára egyaránt élvezhető lesz.

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …