2024. április 19., péntek
FONTOS

Kiállítással nyit az evangélikus templom

 

Egy mezőberényi születésű, Csárdaszálláson élő festő mutatja be munkáit a gyulai evangélikus templomban. Békésiné Mező Brigitta a természet és a képzőművészet iránt már gyermekkorában is érdeklődött.

{vsig}galeria/jakabkiallitas{/vsig}

Festményeinek témája a természet, a tanyák világa, de művei közt vidám csendéletek és romantikus városrészletek is megtalálhatóak. Műveit a realista életszemlélet és az ennek megfelelő színvilág jellemzi.
A kiállítás létrejöttének hátteréről Jakab Béla evangélikus lelkész beszélt. 2007-ben, amikor a templom felújítása befejeződött, elhatározták, hogy az épület legyen minél nyitottabb. Ezen gondolat jegyében hívnak életre itt kiállításokat.

– Egy nyár alatt általában 3-4-5 kiállításnak is otthont ad a gyulai evangélikus gyülekezet temploma. A tárlatokat ingyen és bérmentve rendezik, azt leszámítva, hogy egy-egy képet minden művésztől  kérnek. Ezeket aztán a jótékonysági bálon sorsolják ki – mondta el Jakab Béla.

Békésiné Mező Brigitta munkái Angliában, Hollandiában, Lettországban, Franciaországban is megtalálhatók. Rendszeres kiállításai Pest és Szolnok megyében vannak. Gyulán e hó végéig láthatók a képek.  

Videó itt.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …