2024. április 20., szombat
FONTOS

3D-ben a gyulai vár

A legújabb 3D-s technika segítségével készültek fotók pénteken délután a Városház utcán. A Gyulai Turisztikai Kft. ötlete alapján készült el egy kilencven négyzetméteres festmény a gyulai várról és környezetéről.

Akik vállalták, hogy „beleülnek” a képbe, egy speciális szögből fényképezve azt az érzetet kapják, mintha valóban a vár előtt ülnének az erről készült képen, amit aztán e-mailben haza is vihetnek, így reklámozva városunkat.

A projekthez kapcsolódóan egy budapesti produkciós iroda imázs filmet készít Gyuláról, amelybe ez a technika is bekerül majd néhány snitt erejéig. A filmben a gyulai Beszterczey Attila is szerepet kapott, tudtuk meg Komoróczki Aliztól az iroda vezetőjétől. A film várhatóan augusztus végére készül majd el.

Képek a Galériában.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …