2021. április 18., vasárnap
FONTOS

Autóalkatrészek között bújtak meg a határsértők

Nem sikerült Németországba eljutniuk azoknak az illegális migránsoknak, akiket egy kamionsofőr próbált meg elszállítani Nyugat-Európába – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A járműszerelvény vezetője 2012. július 17-én, 21 óra 20 perc körül jelentkezett belépésre a Varsand – Gyula közúti határátkelőhelyen. A román és a magyar rendőrök ellenőrizték a sofőrt, majd a tehergépkocsi rakterét is átvizsgálták. A Romániából Németországba tartó és autóalkatrészeket szállító jármű pótkocsijában 30 embert találtak. Két tunéziai, két nigériai, három egyiptomi, öt afgán, kilenc algériai és kilenc marokkói férfi rejtőzött az alkatrészek között, akik így szerettek volna eljutni Nyugat-Európába. Az ellenőrzést követően azonban nem folytathatták útjukat, a tehergépkocsit nem léptették be Magyarország területére. A 32 éves román állampolgárságú sofőr ellen embercsempészet, a raktérben rejtőzködő harminc férfi ellen pedig tiltott határátlépés miatt folytat eljárást a román hatóság.


Nézze meg ezt is:

Isten irgalma tesz minket a remény hordozóivá

Ismét vírushelyzetben készülünk a húsvétra. Kovács Józseftől, a Szent Gellért Szeminárium rektorától kértünk megerősítő húsvéti …