Komoly hagyományokkal rendelkezik, negyven éves múltra tekint vissza a Gyulai Nyári Művésztelep. Az alkotók minden évben közel egy hónapot töltenek el városunkban, ahol a modellfestés mellett megörökítik a város főbb látnivalóit. Az alkotók munkáiból összeállított vázlat kiállítás hétfőn este nyílt meg a művelődési házban. Ebben az évben 25 alkotó vett részt a telep munkájában.
2010-ben alakult meg a gyulai művésztelep egyesület elsősorban azzal a céllal, hogy a munkának egy konkrétabb, szervezhetőbb formája legyen, és így arra is nagyobb az esély, hogy pályázati forrásokhoz jussanak. A modell munka mellett a résztvevők szabadon választott témában is alkothatnak. A korábbi évekhez képest kissé lerövidült a művésztelep ideje, elsősorban anyagi okok miatt.
A tárlatot Zsigmond Márton képzőművész nyitotta meg, aki beszédében a művészet erejét emelte ki mellyel az alkotó és a befogadó számára egyaránt meghatározó. A vázlatkiállítás augusztus 23-ig látható a művelődési ház aulájában. Rövid video itt.
{vsig}galeria/muveszt{/vsig}