2024. április 20., szombat
FONTOS

Ismét Gyulán a Mórok

Székely János Mórok c. drámáját mutatta be a közelmúltban a Gyulai Várszínház. A Mórok nem egy klasszikus értelemben vett dráma: az értelmezési nehézségek egyike az, hogy a cselekmény két szálon fut, kettős időben és térben, egyrészt Granadában, másrészt a 400 évvel későbbi Kolozsváron; további interpretációs gátakat szab a valódi konfliktus hiánya, ugyanis a tézisdráma vagy vitadráma a belső konfliktusok kivetítése.

 Az elvek ütköztetése, illetve a társadalmi tabló felvázolása tehát ilyenformán nem túl látványos, éppen ezért gyakran aposztrofálják Székely drámáját könyvdrámának, amely olvasva igen elgondolkodtató és filozofikus, de a színházi bemutatása hatalmas kihívás. Ennek az elméletnek mintegy ellenszegülve mutatták be a Mórokat, Csiszár Imre rendezésében. A rendező szerint a legnagyobb kihívás az volt, hogyan lehet bemutatni a darabban a kisebbség elnyomását. Video itt.

{vsig}galeria/morock{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …