2024. április 20., szombat
FONTOS

Tíz éves a 3T Csoport

Nem mondhatni éppen hétköznapinak a 3T Csoport 10 éves jubileumi kiállítás megnyitója a Dürer teremben. A három Békés megyei alkotó ugyanis egy meghökkentő performansszal indította a programot a vár előtti füves területen, de maga a megnyitó is rendhagyóra sikeredett. Kukár István, Szuhaj György és Novák Attila mindig igyekezett valami szokásostól eltérőt csinálni, ami most is sikerült, hiszen az „előadás” mottója a vonal volt, ennek segítségével rajzoltak 3 T formát a vár előtti térre, miközben a háttérben szólt a dob. Az alkotók ezzel szerették volna jelezni, hogy lenyomatot kívánnak hagyni az utókor számára, ami úgy tűnik sikerült is, hiszen egyfajta keresztmetszetet sikerült adni az elmúlt egy évtized terméséből.

A performanszot követően a Dürer teremben folytatódott a program, ahol a kiállítást Erdődi F. Vilmos nyitotta meg. Persze ezt sem hagyományosan képzeljük el, hiszen a szónok inkább azt hangsúlyozta, mit nem szabad mondani egy ilyen eseményen, miközben bicikliző fiatalok ütötték a hátán lévő képet egy légycsapóval, nem kis derültséget keltve a nézők között. A 3T tárlat két hétig, azaz augusztus 13-ig látható a Dürer teremben. Video itt.

{vsig}galeria/3t{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …