2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Eltekertek Londonig a gyulai kerékpárosok

Ötezer kilométeres, több kerülővel tarkított, a londoni olimpia helyszínére vezető kerékpáros expedícióba fogott a gyulai Makadám egyesület négy tagja. Ezek a képek még az indulás előtt készültek, ekkor számoltak be arról, mekkora fába vágták a fejszéjüket.

Berecz János arra a kérdésre, hogy miért vállalkozott erre az útra, lakonikus tömörséggel válaszolt: szeret kerékpározni. Szavaiból kiderült, hogy azért alaposan felkészültek az útra, és mivel még itthon napi rendszerességgel letekertek 100-150-200 kilométeres távokat, ezért azt semmiképpen nem lehetett rájuk mondani, hogy felkészületlenül vágtak volna neki a nagy távnak. A csapat tagjai persze nem is ma kezdték a kerékpározást, az egyetlen hölgy azt mondta, immár másfél évtizede teker hosszabb távokat.

Horváth Sarolta ennek ellenére még az indulás előtt azt mondta, nehéz útra számít. Úgy nyilatkozott, a legnagyobb nehézséget az időjárás okozhatja, de az expedícióval kapcsolatban sok a bizonytalan tényező, például nem tudják előre, hol alszanak majd.

A makadámosok első hosszabb útja még 1979-ben vezetett Erdélybe. 18 évvel később Afrikában átkeltek a sivatagon, később Lengyelországban téli expedíción vettek részt, és letekerték az Észak-Amerika keleti és nyugati partja közötti 7000 kilométert is, vagyis a Csendes-óceántól eljutottak az Atlantiig. Kijutottak Ausztráliába, ez összesen 10 ezer kilométeres biciklizést jelentett. Most felkészülésként egy versenyen 24 óra alatt 500 kilométer tekertek.

A csapat vezetője, Kovács István azt mondta, azért mennek Londonba, hogy példát mutassanak: nehéz körülmények között is elérheti az ember azt , amit igazán szeretne. Csütörtök délután Kovács István a Stonehenge melletti parkolóból számolt be röviden arról, mi történt velük idáig. A kerékpárokon végig magyar és gyulai zászlókat vivő csapat a továbbiakban még több angliai helyszínt meg fog látogatni, a hazaérkezést augusztus 25-re tervezik. Video interjúkkal itt.

{vsig}galeria/makadam{/vsig}

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …