2025. március 28., péntek
FONTOS

Sajtótréning civileknek

Civil szervezetek számára szerveztek Gyulán kommunikációs és sajtóismereti tréninget. Mint a többrészes rendezvénysorozatot megszervező Kiss József elmondta, a helyi civil szervezetek ugyan végzik munkájukat, de önmagukban sokszor nem tudnak célt érni, nem tudják megfogalmazni a megfelelő üzenetet a társadalom számára.

A tanyavilágban élőket képviselő egyesület vezetője szerint a rendezvényeik megszervezésénél nagy hasznát veszik a sajtókapcsolatoknak. Úgy vélekedett, minél többet szerepel a sajtóban egy szervezet, annál nagyobb elfogadottságra tehet szert. Ez pedig nagyban hozzájárulhat munkájuk eredményességéhez.

A város civil referense szerint az ebből a szférából érkező kezdeményezések a leghatékonyabban a médián keresztül jutnak el az emberekhez. A tréninget abból a 25 millió forintos keretből valósítják meg, melyet egy helyi civil szervezet nyert különböző programok lebonyolítására.

Video itt.

{vsig}galeria/trening{/vsig}

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …