2024. április 16., kedd
FONTOS

Gyula a 9. legnépszerűbb belföldi célpont

A KSH publikálta a legnépszerűbb városok végleges vendégéjszaka-számok alapján felállított sorrendjét, amely szerint a legnépszerűbb tíz település köre összességében nem változott 2010-hez képest. Az első három helyen változatlanul Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló állt.

{vsig}galeria/nepszeruseg{/vsig}

A belföldi utazók körében Siófok felkerült a 4. helyről a 3. helyre, Gyula pedig a 10. helyről a 9. helyre a 2010-es sorrendhez képest. A vendégéjszakák számának bővülése Gyula (+13,2%) és Budapest (+7,9%) esetében volt a legjelentősebb. Előbbi esetén mindez alapvetően két nagy szálló megnyitásának köszönhető.

A legnépszerűbb magyarországi városok listáján Gyula a 13. helyen áll több, mint 238 ezer vendégéjszakával, éppen megelőzve a régiós vetélytárs, lélekszámát tekintve ötször nagyobb Szegedet. A belföldi vendégforgalom esetében a fürdőváros a 9. helyen áll. A kimutatás szerint az itt eltöltött vendégéjszakák számából 223 ezer a hazai vendégekhez köthető.

Nézze meg ezt is:

Ezeket a terveket valósítaná meg a következő öt évben Görgényi Ernő

    A megújult Százéves cukrászda udvarán, pénteken délután öt órakor kezdődött az a programismertető …